Az elmúlt hetekben az ország több pontjáról jelezték a harlekinkaticák (Harmonia axyridis) tömeges rajzását. A jelenség nem szokatlan az ősz utolsó napfényes és még fagymentes napjain – de csak 2008 óta.

A harlekinkaticák általában csapatosan telelnek
Fotó: Tamás Enikő Anna

A bogárfaj első hazai egyedére ugyanis ennek az évnek februárjában találtam rá  Szigetszentmiklóson, egy nyárfa leváló kérge alatt. Két éven belül azonban a harlekinkatica az egész országot elárasztotta, és ma már mindenütt megtalálható: őshonos és telepített erdőkben, kertekben, parkokban, sőt a nagyvárosok fáin is.

A harlekinkatica robbanásszerű elterjedésében nagy szerepe van az embernek. A csinos külsejű bogár eredeti hazája Kelet-Ázsia: Japánban, Koreában, Kínában igen gyakori, de ott része a természetes életközösségeknek. Levéltetvek falánk ragadozója, igen szapora (évente több nemzedéke is van), és gyorsan megszállja a levéltetvekkel fertőzött területeket. E tulajdonságok ismeretében javasolták növényvédelmi szakemberek, hogy a biológiai védekezés eszközeként telepítsék be a fajt a Föld más területeire is. Észak-Amerika 14 államában a 20. század első felében többször is felhasználták a levéltetvek ellen, de az első önfenntartó állományát csak 1988-ban jegyezték fel. Azóta viszont úgy elszaporodott a kontinensen, hogy súlyos mértékben visszaszorította az ottani őshonos fajok változatos közösségét.

A harlekinkatica változatos mintázatának genetikai okai vannak
Fotó: Németh Tamás

Nyugat-Európában az 1980-as évektől kezdve forgalmazták szabadföldi és üvegházi kártevők ellen. Igen, forgalmazták: a katicabogarakat ugyanis mesterségesen tenyésztették és árusították. A harlekinkaticák azonban hamarosan a „saját lábukra álltak”, és maguktól is szaporodni kezdtek, majd inváziós fajként eleinte lassan, később gyorsabban terjedtek országhatárokon át. Angliában 2004-ben bukkantak az első egyedeikre; a faj valószínűleg Belgiumból érkezhetett oda, mert Nagy-Britanniában korábban nem telepítették. 2006-ban megjelent Ausztriában, majd 2008-ban Magyarországon, s innen 1–2 éven belül továbbterjeszkedett Szerbiába, Ukrajnába, Romániába is. Ma már Európa szinte minden országában megtalálható, észak felé csak a leghidegebb vidékek szabnak neki határt. Mi több, felbukkant már Közép- és Dél-Afrikában és Dél-Amerikában is. Nyugat-Európa egyes vidékein ma már a harlekinkatica a leggyakoribb katicafaj, és valószínű, hogy hamarosan Magyarországon is ez lesz a helyzet. Agresszív terjedésével, falánkságával valósággal eleszi a táplálékot a többi katicafaj elől, sőt a levéltetvek fogytán más katicák lárváinak is nekiesik. Már olyan magyar tévéreklám is született, amelyben harlekinkatica mászkál a megszokott, mindenki által jól ismert hétpettyes katica (Coccinella septempunctata) helyett, amely pedig 2011-ben az Év rovara lett.

Védekezni ellene szinte lehetetlen, hiszen az a vegyszer, amely őt megöli, más rovarokat sem kímél. Élősködőkkel (pl. fürkészdarazsakkal) szemben sokkal ellenállóbb, mint az őshonos fajok. Száraz időben kedveli a gyümölcsöket, és nagy számban szállhatja meg a szőlőfürtöket; a testében lévő keserű anyag préseléskor a mustba jut, és a bort élvezhetetlenné teszi.

A harlekinkaticák nyáron szétszóródnak a lombkoronában és a cserjeszintben. Ősszel viszont röpködve telelőhelyet keresnek, és mivel szeretik csapatosan összebújva tölteni a hideg időszakot, ahol egy-egy bogár megjelenik, hamarosan százával követik a többiek. Ez az oka annak, hogy az idei hosszú és enyhe őszön is feltűnnek.  Az első fagyok idejére azonban a bogarak megtalálják pihenőhelyüket – nem ritkán a tetőszerkezet réseiben, a padláson, de akár az ablakkeretek között is.

Írta: Merkl Ottó