Mennyire változnak a zöldségfogyasztási szokások! Egy emberöltővel ezelőtt az én falumban a mai friss zöldségek közül csak a zöldbab, a fejes káposzta, az uborka, a paprika járta.

Apám úgy mesélte, hogy az emberek az első világháború orosz hadifoglyaitól tanulták el, hogy a nyers paradicsomot is meg lehet enni. De hol voltak akkor még a karfiol, a zeller, a tojásgyümölcs, a póréhagyma, a spárga? És a nevét se ismertük a bimbóskelnek, a kínai kelnek, a brokkolinak, a patisszonnak, a cukkíninek, a gumós köménynek és a többi finomságnak, amelyek termelését nemrég kísérletezgettük ki, de korántsem dicsekedhetünk azzal, hogy fogyasztásuk a mai napig általánosan elterjedt volna.

A borsót persze ismerték, de elsősorban mint takarmánynövényt, amelynek a magja kitűnő tejtermelő abrakja volt a szarvasmarháknak, a borsószalma pedig a juhok legértékesebb téli takarmányának számított. A lakosság étrendjében a sárga, hántolt "felesborsó" szerepelt, de valljuk be őszintén, hogy se a családi konyhán, se a diákintézményekben, de a katonaságnál se örvendett valami nagy népszerűségnek. A könnyen emészthető, jóízű, fejtett zöldborsó csak a 30-as években kezdett "népélelmezési cikké" emelkedni.

A borsónak két őshazája is volt. Vavilov azt állapította meg, hogy az egyik Afganisztán, a másik Abesszínia területén volt. Innen került mindkét faj a Földközi-tenger környékére, ahol a görögök és a rómaiak már fontos gazdasági növényként tartották nyilván. Az egyiptomi ásatások során a Nílus-deltájából 4000 évesnek becsült borsószemek kerültek elő egy raktározókosárból.

A középkorban mindenütt termesztették, és az írásos emlékek kisebb magvú "mezei" és nagyobb magvú "kerti" borsókat különböztetnek meg.

A nálunk jelenleg termelt zöldborsófajtákat három csoportba soroljuk: 1. A kifejtőborsók jellemzője, hogy magjuk éretten sima, nem töppedt. Ezek általában rövid tenyészidejűek. Fajtái közül a legismertebb és legkedveltebb a Rajnai törpe vagy más néven Petit Provencal. (A magyarítani szerető köznyelv ezt nevezte el Petiborsónak.) 2. A velőborsók hosszabb tenyészidejűek: magjuk felülete ráncos, töppedt. Hosszabb tenyészidejűek. 3. A cukorborsóknak az a jellegzetességük, hogy a hüvelyük is ehető. Az utóbbi években külföldön gyorsan terjednek.

A csicseriborsó (Cicer arietinum L.) csak távoli rokona a közönséges borsónak. Indiában elsőrendű fontosságú néptáplálkozási cikk, de nálunk nem terjedt el. Magját megpörkölve kávépótlóként használják.

A zöldborsó termesztése nem követel különösebb szakértelmet és felszerelést. A kezdő kertészek első termelési sikerélménye rendszerint a zöldborsóhoz fűződik.

Talajban nem válogat. Legjobban a mélyrétegű, meszes, jó táperőben levő vályogtalajokon díszlik. Homokon - különösen, ha száraz a tavasz - a szélveréstől kell védeni. Jóllehet a borsó a hüvelyes növények közé tartozik, tehát a gyökerén élő baktériumok közbejöttével gyűjti a nitrogént, mégis megköveteli és meghálálja a nitrogén- és a foszfát-műtrágyát.

Vízigényes növény, de megél öntözés nélkül is. Ha azonban az elvetett magvak csírázását öntözéssel segítjük elő, és a virágzás, illetve a kötődés idején is ellensúlyozzuk öntözéssel a szárazságot, akkor bőséges hüvelyhozamra számíthatunk.

A borsó hidegtűrő növény, ezért a tavaszi vetések sorát vele szoktuk kezdeni. Magja már 3-4 °C-on csírázik, és a kikelt növények 4-5 °C-os fagyot is elviselnek, illetve, ha elfagytak, később újra kihajtanak. A nagy meleget és azzal együtt járó vízhiányt azonban együtt nem viseli el a borsó, ezért aki a korai vetést elmulasztotta, a megkésettel ne kísérletezzék, és csak később, nyáron vessen újra borsómagot.

A friss zöldborsóhüvelyek mintegy 10 napig fogyaszthatók. Ha a kifejlett hüvelyeket leszedjük, és a szedést három szakaszban bonyolítjuk le, akkor a szezont valamivel meg lehet hosszabbítani. A folyamatos, frisszöldborsó-ellátás azonban alapvetően szakaszos vetéssel és a különböző hosszúságú tenyészidővel rendelkező fajták vetésével oldható meg. Először a kifejtőborsókat vessük és valamivel később a velőborsókat.

Védett helyeken az Expressz borsót már novemberben elvetik, és a magvetést télre lombbal védik a nagy hidegektől. A vetés általános időpontja február vége, március eleje. A sortávolság 12-25 cm között mozog aszerint, hogy milyen magasra növő fajtát termesztünk, az alacsony növésűeket sűrűbben, a magasabbra kapaszkodókat ritkábban vessük. A magok legalább 5-6 cm mélyen feküdjenek a talaj felszíne alatt.

Sokan panaszkodnak, hogy a varjak, galambok és a gerlék rájárnak a borsóvetésre, és nagy kárt tesznek benne. Ennek az ellenszere az, hogy pontosan, gondosan kell vetni, nehogy egyetlen szem borsó is a felszínen maradjon, mert ha a madarak egy szemet találnak, akkor a földben is megkeresik a többit. A madárkár ellen fóliatakarással is védekezhetünk.

A magasra növő velőborsók támaszték hiányában elfekszenek, és ez csökkenti a termésmennyiségüket. Ezért a soraikban szúrjunk le elágazó gallyakat, amelyekben a borsó levélkacsaival jól meg tud kapaszkodni. A babkaró erre a célra nem alkalmas, mert a borsó nem csavarodik reá!

A kikelt magvetést mielőbb kapáljuk meg, hogy a talaj felszíne porhanyós, a levegőt áteresztő és a vizet befogadó legyen. Szükség esetén a kapálást még egyszer megismételjük, és a nagyobb gyomok kihúzkodásával egészítjük ki, nehogy azok magot érleljenek. Tartós szárazság esetén szükség lesz egy-két alapos öntözésre is.

A legrövidebb tenyészidejű fajták a vetéstől számított 11-12. héten már szedhetők. A hüvelyek "szüretelését" akkor kezdjük meg, amikor a borsószemek már elérték a rájuk jellemző nagyságot, de még zsengék, könnyen megfőzhetők, kellemes zamatúak. A kifejtőborsók viszonylag gyorsan lesznek lisztesek, a velőborsók némileg hosszabb ideig tartják meg kedvező állapotukat.

Négyzetméterenként 1-2 kg hüvelytermésre számíthatunk. A kifejtett borsószemek tömege az össztömeg 30%-át teszik ki.

Júliusban a borsóvetést megismételhetjük. A nyári borsó alacsonyabb és kevesebb hüvelyt köt, de szeptemberben újdonságnak számít.

A letermett borsónövényeket gyökerestül tépjük ki a talajból (kinyűjük). A zöldborsó beérett talajt hagy maga után, ami másodveteményeknek (bimbóskel, kínai kel, karalábé, káposzta, uborka, cékla stb.) nagyon alkalmas.

A zöldborsó értékes táplálék. Kalóriaértéke a burgonyáéval azonos, a fehérjetartalma azonban háromszor akkora.

Az országban igen nagy mennyiségben termesztik a nagyüzemek a zöldborsót - teljesen gépesítve. Az aratástól számított 2-3 óra múlva a szemek már a konzervgyárba, illetve a mélyhűtő üzembe kerülve, belőlük könnyen megfőzhető, zsenge nyersanyag származik. Ez azonban nem csökkentette a házikerti termelés mértékét, annál is kevésbé, mert a házilag termelt, azonnal fejtett borsóból készíthető a legízesebb leves, a legfinomabb köret és főzelék. A kifejtett zöldborsó - rövid párolás után - mélyhűtésre is kiváló.

A tövén szárazra érett hüvelyekből a magokat kicsépeljük, és takarmányozással értékesítjük.